Kezdjük az elejéről: Mikorra érhettünk oda? Kb. 5-fél6 körül. Akkor még tele volt az a hatalmas terem, sok embernek nem is volt helye, sokan az ajtóban, illetve a fal mellett álltak. Mindenki nagyon lelkes volt, tapsvihar, doboltak a padokon, kiáltoztak. Bejelentették, hogy lesz 10 pont, amiről szavazni fogunk. Az első 3-4 zavartalanul, teljes egyetértéssel meg lett szavazva. Közölték, hogy mi itt most épp történelmet írunk. Ilyen még nem volt Magyarországon, hatalmas dolog, ami most itt folyik. Ez elvileg ösztönzően kellett volna hasson, de én úgy éreztem, a mondat mégsem érte el a kívánt hatását.
Elérkeztünk az ötös pontig, ahol is felemelkedett az első, karjaiból x-et formáló ember, aki egyet nem értésének adott hangot.
Na itt kezdték el unni az emberek. Elkezdtek szállingózni. Kérdezgették, meddig fog ez tartani? A többségében hallgatókból álló csapat negyede elpárolgott a 8. pontra.
Mellettem középiskolás lányok ültek, akikről úgy láttam, tapsolni szeretnek, de hallgatni kevésbé: le is léptek 7 körül.
Mellettem középiskolás lányok ültek, akikről úgy láttam, tapsolni szeretnek, de hallgatni kevésbé: le is léptek 7 körül.
Nagyon előrerohantam. Bejött a dékán Isten tudja mikor, nekem ott az idő elveszett. Nagyon óvatosan fogalmazott a kamerák előtt. Hagyjuk el a termet fél hétre. Innentől kezdve az egész fórum tanácstalanságba fordult át: azt se tudták, hova kapjanak.
A kedvenc momentumom az volt, mikor megszavaztuk, hogy miről szavazzunk.
Szavazzunk a pontokról? Szavazzunk arról, hogy meddig maradjunk? Menjen-e küldöttség a dékánhoz, hogy maradjunk tovább?
A fejemet a padra hajtottam, nem gondoltam, hogy ennyit fogunk szerencsétlenkedni.
A felszólalók 70%-a elmondta a véleményét egy adott ponttal kapcsolatban, de semmi építő javaslatot nem tett hozzá. Volt egy srác, aki közölte, hogy ő a keretszámokkal nem ért egyet, de a hallgatói szerződést jó dolognak tartja, és jogosnak. OK.
Egy ponton már annyira béna volt az egész helyzet, hogy olyan szintű dolgokról szavaztattak, hogy kinyissuk-e az ablakot. Persze erről nem szavaztattak, pedig ennek nagyon örültem volna. Riszáltam volna a csuklómat, hogy légyszi-légyszi, már borzasztóan fájt a fejem. Kimentem a folyosóra levegőzni kicsit, mire visszaértem épp elkészült a válaszlevél az ELTE-ÁJK HÖK részére.
Az indexen azt írták, mikor felolvasták a HÖK levelét, a tömeg válasza az volt, hogy erre válaszolni kell. Nos, lehet elől ez volt a reakció, de ahol én ültem, ott a kurva anyátok visszhangzott.
A válaszlevélre alig emlékszem, akit érdekel, keressen rá. Nekem akkor már egyáltalán nem fogott az agyam. Teljes egyetértésben hagytuk el a termet 8-kor, nem volt értelme maradni. Persze sokkal jobban hangzott volna, hogy ott voltunk hajnalig, és ez meg ez a döntés született, de egyszerűen nem voltunk rá képesek.
A legfelemelőbb pont az volt, mikor bejelentették, hogy az Egymillióan a sajtószabadságért csoport szimpátiatüntetést szervezett az egyetem elé. Akkor kellett volna fotózni a résztvevőket. Mindenki mosolygott, örült, voltak akik összeölelkeztek: úgy érezhették, nem hiába ülnek a teremben, figyelnek rájuk, támogatják őket, fontos a véleményük.
A végén együtt hagytuk el az épületet, mert hallottuk, hogy körbevették a helyet a rendőrök. Az elsők közt léptem ki a kapun, kint fotósok hada fogadott minket. Még láttam, hogy páran nyilatkoznak, de nem vártam meg lesz-e még valami, hazaindultam aludni.
Az egyedüli tényleges döntés a sejtek megalakulásáról született. Elvileg holnap ezek a sejtek bevonásával szerveződik a fórum. Kíváncsi vagyok mi lesz belőle, remélem most többre jutunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése